Ismerkedj meg a Hazakísérő Telefon szolgáltatással!

2021.05.22

Késő éjszakáig szoktál dolgozni? A buli után gyalog mennél haza? Ha te is érezted már magad bizonytalannak a sötétben, esetleg féltél is egyedül hazamenni, akkor érdemes igénybe venni a Hazakísérő Telefont.


A hazakísérő telefon szolgáltatás 2017-ben jött létre. Célja hogy támogatást, biztonságérzetet és magabiztosságot nyújtson azoknak, akik valamilyen okból kifolyólag kénytelenek késő éjszaka vagy kora hajnalban gyalogosan közlekedni.

Következőképpen működik:

Először is fel kell hívni a telefonszámot (06 80 442 422-es zöld, ingyenes ), ahol az operátornak meg kell adnunk a nevünket és a tartózkodási helyünket, valamint az úti célunkat. Persze nem kötelező, de így tudja ellenőrizni. hogy merre járunk. és ha esetleg baj történne, azonnal intézkedni tud.

Beszélgetés közben a térképen nyomon követ minket, és körülbelül öt percenként megkérdezi, merre járunk. Amennyiben segítségre van szükségünk, azonnal hívja a 112-es segélyhívót.

Mikor hívható?

Hétfőtől szombatig 22 órától hajnali 4 óráig, vasárnap 22 órától hajnali 1 óráig várják a hívásokat. 

Miért hasznos?

Egyrészt biztonságérzetet nyújt, hogy nem vagyunk egyedül a sötétben, másrészt az esetleges támadókat elriaszthatja, ha valaki éppen telefonál. Amennyiben mégis megtörténne a baj, a hatóságok rögtön tudják, hova kell indulni.



Források:

https://hazakiserotelefon.hu/